HOGY IS VAN EZ ? A FELELŐS HATÓSÁGOK TAGADJÁK A BESZÁLLÍTÓK MÉGIS ÁLLÍTJÁK !
A Multinacionális Cégek Károsultjainak Egyesülete komoly erőt képvisel a szupermarketekkel szemben.
MERT A SZUPERMARKETEK MINDEN TAKTIKAI FOGÁSÁVAL TISZTÁBAN VAN!!!
Közel tizenöt éve,hogy a szupermarketek beszállítói nem tudtak jogorvoslatot kérni a GVH-tól, mert a beadványokat a GVH 2006 június derekáig visszautasította azzal,hogy nincs rá vonatkozó jogszabály.
A Multinacionális Cégek Károsultjainak Egyesülete 2006 októberében beadványával elérte azt, amit eddig egyetlen beszállító sem ért el közel tizenöt év óta,hogy a GVH eljárást indítson a Tesco Globál Áruházak Zrt ellen, erőfölénnyel való visszaélés és tisztességtelen piaci magatartás gyanújával.
A bő egy évvel ezelőtt a médiában örömmel adták hírül egyesületünkről,hogy az eljárás a GVH-nál precedens értékkel megkezdődött.
Az egyesületünkhöz forduló károsultak elmondása alapján a szupermarketek hatalmas kárt okoztak eddig a magyarországi tőkeerős vállalkozásoknak, hiszen egy-egy vállalkozót közel félmilliárdos veszteség is érte a szupermarketek szerződéskötési morálja miatt.
Lásd: Csatoltuk az egyik kisebb árbevétellel rendelkező károsult esetét.
Minden hozzánk forduló károsult esete megszólalásig egyforma, hiszen az alapprobléma az, hogy szupermarketek a beszállítóival olyan bizalmi viszonyt alakítanak ki mely, minden elképzelését felülmúlja annak a beszállítónak, aki nem ismeri fel az előre megfontolt szándékot arra vonatkozóan,hogy a beszállítót nem csak a jogaitól, hanem a teljes nyereségétől is megfossza, és lehetetlen helyzetbe hozza egyszóval tönkreteszi a szupermarket.
Sajnos a multinacionális cégek és a szupermarketek érkezésekor (már közel tizenöt éve)a gazdasági minisztériumban lévő vezetők és a parlamenti képviselettel megbízott szakemberek nem gondoskodtak többek között a jogi feltételekről.
Védeni kellett volna a belső piacunkat azzal,hogy szabályozzák, illetve törvénybe hozzák többek között a beszállítók védelmére szolgáló erőfölénnyel és tisztességtelen piaci magatartással történő visszaélés lehetőségét a hatalmas erővel bíró szupermarketekkel szemben.
A volt szocialista országok közül egyedül Magyarországon kellett várnunk a törvény megszületésére közel tizenöt évet.
A törvény létrehozása után sem mondhatják el magukról a beszállítók,hogy megvédené őket.
A környező országok ugyan úgy, mint mi befogadták a multinacionális cégeket (szupermarketeket),de előre meghozták a vonatkozó rendeleteket,hogy ki védjék a multinacionális cégek (szupermarketek) által képviselt szemléletet, az erőfölény gyakorlását.
Sajnos még így is sok a kiszolgáltatott beszállító van a környező országokban is.
A szupermarketek sajnos kontroll nélkül azt tették, amit csak akartak a beszállítókkal, hiszen még, a GVH sem vonta őket felelősségre, ha erőfölényt vagy tisztességtelen piaci magatartást gyakoroltak a beszállítójukkal szemben.
Értetlenül állunk a tény előtt,hogy az egyébként is nehéz gazdasági helyzetben a vezetőink képviselőink szó nélkül engedték és még most is engedik ,hogy azok a vállalkozók (beszállítók)kik adót fizetnek, és komoly beruházásokat végeznek és készleteket tartanak fenn, a szupermarketek miatt és mégis egyik napról a másikra elveszíthetik piacukat ( elküldik dolgozóikat) és képtelenek tovább folytatni tevékenységüket.
A jelenlegi helyzetben sem tudunk még piaci versenyről beszélni, hiszen nincs megfogalmazva a mai napig sem a beszállítók jogai a szupermarketeknél ezért minden beszállító kiszolgáltatott helyzetben van
Megjegyzés: A felügyeleti szervek vagy nem ellenőrzik, vagy nem is akarják a problémákat észrevenni.
A pénzéhes és a beszállítói bizalomra épített szupermarketek taktikáit nem lehet kivédeni mert , még ma sem teheti meg egy beszállító sem,hogy véleményeltérési vagy szerződésmódosítási jogával éljen.
A magyarországi beszállítók reméljük nem csak a Tesco Globál Áruházak Ztr –nél
2009 márciusától lehetőséget kapnak arra,hogy a szerződéstervezet elolvasása után leírják
véleményüket (megjegyzésünk: melyet reméljük ,hogy figyelembe is vesznek)
A Tesco Globál Áruházak Zrt elmondása alapján a kondíciós lapok apró betűs részeit a beszállítók nem mindig tudták elolvasni.
Több éves beszállítási tapasztalatunk az,hogy a kondíciós lap elolvasásával nem volt probléma(ha még apró betűvel íródott is)ha azt időben még az áralku előtt elénk tették volna, a szupermarketek beszerzői.
A taktika lényege,hogy a kialkudott árból kényszerítik ki ezzel beszállítóktól az engedményeket.
A taktikai fogása minden szupermarketnek az,hogy bizalmi viszonyt alakítson ki a beszállítóval ,mert annak tükrében mindenre rá tudja hangolni.
A kondíciós lapot csak az áralku után íratja alá, mert már akkor a beszállító kiszolgáltatott helyzetben van, mást nem tud tenni csak aláírni!!!!!.
(Lásd az egyik beszállítást mellékelve)
Gazdasági szakembernek sem kell ahhoz lenni,hogy ez a viselkedés ez a tisztességtelen piaci magatartás (ilyen konvertálódási helyzetben) rövid időn belül,akár heteken belül tönkre teszi a beszállítót.
A multinacionális Cégek Károsultjainak Egyesülete által a GVH felé benyújtott beadványának köszönhetően a beszállítók lehetőséget kapnak a Tesco Globál Áruházak Zrt –től a szerződési feltételek relatív változtatására.
Reméljük,hogy a www.multik.hu oldalunkon továbbiakban is nő az érdeklődők száma ugyanis igen számmal vannak most érdeklődők az egész világ, gazdasági szakemberei részéről .
Napi szinten közel kétszázan figyelemmel kísérik munkánkat.
Várjuk a továbbiakban is leveleiket kérdéseiket hozzászólásukat,hogy segíthessünk!
Kádár Zsuzsanna
elnök
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Friss hozzászólások