Gondjai lehetnek újabb áruházak nyitásával az Egyesült Királyságban a brit Tesco kiskereskedelmi láncnak, egy új londoni szabályozási terv szerint ugyanis minden egyes új nyitás előtt meg kell majd vizsgálni a táraság piaci erejét.
Egy tavalyi akciója hirdetésekor megtévesztette a fogyasztókat a Tesco Global Áruházak Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hipermarketláncnak emiatt 100 millió forint bírságot kell fizetnie.
A Tesco 2007. január 19. és február 1. között akciót tartott. A leárazásra akciós újságjában hívta fel a vásárlók figyelmét. A GVH vizsgálata azonban megállapította, hogy az akciós katalógusában meghirdetett 512 MB-os MP3/WMA-lejátszó és Kodak Easyshare C533 digitális fényképezőgép az adott akciós időszak elején nem volt megvásárolható egyes áruházaiban;
A Tesco Gazdaságos tej vizsgálatát egy Bécsben élő vásárló kezdeményezésére adtuk be a Regionális Felügyeletre azzal, hogy a vásárló megnyugtatására, egy minőségi vizsgálatot kérjünk.
A Multinacionális Cégek Károsultjainak Egyesülete megdöbbentőnek találta a mellékelt beadványra visszaérkezett hatósági visszajelzését, melyet több hónap után kaptunk csak meg!
A hatóság válaszából kiderült, hogy nem rendelkeznek megfelelő laboratóriumi háttérrel és ezért nem megoldható a beküldött minta, a tej laboratóriumi vizsgálata.
Átcímkéz az angol Tesco - Eredeti BBC Videoval Batka Zoltán, 2007. május 23.
A BBC két riportere hat hónapra beépült egy-egy angliai Tescóba és a Sainsburysbe. Rejtett kamerával felvették, amit a vevők nem látnak: a fogyaszthatósági dátumok meghamisítása, az alapvető élelmiszer-biztonsági rendszabályok áthágása, a fogyasztók becsapása.
Ugye mindenki úgy tudja, hogy a kék szám az egy kedvezményes szám, hát ez sajnos már rég nem igaz. Jelenleg Vodafone előfizető vagyok, de más szolgáltatónál is hasonlókat tapasztaltam a „kék szám”-ra vonatkozóan. Az ügyfélszolgálatot nem egyszer kérdeztem már meg ezt illetően, különösen a díjszabására szerettem volna választ kapni, mely kérdésemre készségesen elmondták: „A kék számok hívása nem minősül helyi hívásnak.
Friss hozzászólások